Eltűnésemnek nem az elszállt ihlet az oka, hanem puszta földi, teljesen normális jelenség: az időhiány.
Pedig konyhámban jobbnál jobb falatok készülnek, finomabbnál finomabb recepteket próbálunk ki, ha valami vagy valaki felkelti érdeklődésünket. Így jártam Zsibi barátnőmmel, aki a gofrira hívta fel figyelmem, én pedig nyálcsorgatva könyörögtem egy gofrisütőért... És mint derült égből a villámcsapás, úgy ütött be - a mennykőnél sokkal kellemesebben - egy ilyen kis szerkezet konyhám kellős közepére, mégpedig anyósom jóvoltából. Kis szívmintás formája különös, Valentinnapos hangulatott adott az amúgy őszi színekben és díszben pompázó lakásnak. Éppen ideális egy jófajta partihangulat megteremtésére.
Innentől már semmi nem gátolhatott meg abban, hogy végre előkerítsek egy olyan receptet, ami már elolvasva is ínycsiklandó és az illatát már az orromban érzem. Első klikkre pedig ezt találtam. Nem volt csalódás, sőt! Az első ízben hatalmasnak tűnő tésztamennyiség végül éppenhogy ki tudta szolgálni a vendégsereg étvágyát. Hozzáteszem: én margarin helyett vajat használtam és a legnagyobb sikert a házi baracklekvárral arattuk.