Magamra is vettem a finom célzást, bár én is éreztem, hogy a mindennapi élet történései hanyagoltatják velem-velünk ezt a virtuális receptgyűjteményt. Pedig az utóbbi hetekben, a várandósságom csúcsidőszakában, igencsak kényeztettem kicsiny családomat, az újabb és újabb ételek kipróbálása mellett, további ínycsiklandozó sütemények felfedezése és tökélyre fejlesztése terén is.
Elsőként egy ma összedobott süti, fiók mélyéről előbányászott nagymama recepjét szeretném megörökíteni. Ez a süti talán sosem lesz éppenolyan ízű, mint az a 20-25 évvel ezelőtti, amely emlékét még mindig őrzöm, hiába éppenugyanúgy készítem el... azaz de: talán úgy 20-25 év múlva...
Hozzávalók:
- 50 deka liszt
- 3 tojás sárgája
- egy csipet só
- 1 pohár (1,5 deci) fehérbor vagy 1 kispohár (1 deci) pálinka
- annyi tej, hogy rétestészta keménységű legyen. (már ez a megfogalmazás évek kísérleteit vonta maga után, mára -talán- már tudom: kellemesen formázható, gyúrható, ám mégsem ragacsos)
Amíg ez a tészta pihen, elkészítjük a "krémet", amivel a tésztát átkenjük. 50 deka hájat összedolgozunk 25 deka liszttel (zsíros, ragacsos állagot kapunk, érdemes matatnunk benne, kifejezetten jót tesz a ez a kence a kéz bőrének...)
Az alaptésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és a fenti massza harmadával egyenletesen megkenjük, majd összehajtogatjuk és pihentetjük 20 percen át. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokosra, a tésztát kinyújtjuk és kis téglalapokra vágjuk, melybe középre -autentikusan- nagymama szilvalekvárját, vagy tetszés szerint diót, mákot töltünk, ketté hajtjuk és betesszük a sütőbe. 25-30 perc alatt ropogós aranysárgára sütjük és még azon melegében porcukrozzuk. (előfordult már, hogy porcukor helyett mézet csurgattam rá, így ízvilágban kicsit a török baklavára hasonlított)
Megvitatjuk